Naruto: Rise of the Ninja

Az évekig tartó háborúnak vége. Megalapultak a nagy nemzetek shinobi falvai, de a hatalmat még meg kell szilárdítani. Csatlakozz és változtassuk meg együtt a történelmet!
 
HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share
 

 Uchiha Aenbiki

Go down 
SzerzőÜzenet
Uchiha Aenbiki

Uchiha Aenbiki

Hozzászólások száma : 19
Join date : 2016. Nov. 24.

Uchiha Aenbiki Empty
TémanyitásTárgy: Uchiha Aenbiki   Uchiha Aenbiki EmptyVas. Nov. 27, 2016 8:41 pm

Név: Uchiha Aenbiki
Nem: Férfi/fiú (attól függ, honnan, és ki nézi)
Kor: 16
Rang: B
Ország: Tűz Országa
Kinézet: Aenbiki a tradicionális Uchiha fekete szemekkel, ám a megszokottnál vörösebb hajjal lett megáldva. Átlag 165 centi magas, és ninjáktól nem megszokott módon amúgy könnyű ruháját fémdarabokkal erősíti meg, melyeket maga készített. Nem szereti, ha nem fedi minden porcikáját valami, vékony kesztyűt, és cipőt hord. Ruhája egy zipzáras felsőt tesz ki, hozzá egy hosszú, lábhoz simuló nadrág. Színeiben leginkább a fekete, és a kék dominál (hamarosan képet is adok a profilomhoz, csupán még nem volt időm összephotoshoppolni. Very Happy)
Jellem: Aenbiki hidegfejű, Uchihákhoz képest egészen megfontolt, és szereti megtervezni cselekedeteit. Sharinganjára viszonylag ritkán hagyatkozik, mivel úgy gondolja, hogy általános szituációkban anélkül is képes boldogulni. Szűkszavú, bár magában gyakran monologizál, kedvenc időtöltése a környezetének figyelése, és a kovácsműhelyében lévő tevékenykedés, jegyzetelés, rajzolás. És, bár alapjáraton alapos illető, nehezen tud csapatban dolgozni, kifejezetten irritálja, ha amire hagyatkozni kell, az nincs a közvetlen irányítása alatt. Viselkedése ennek megfelelően eléggé arrogánsnak tűnhet, bár amennyiben valakinek sikerül kivívnia a tiszteletét...azt egyrészt nem fogja lenézni, valamint talán egy kis bizalmat is fog iránta tanúsítani. Megjelenése, és fellépése határozott, és utálja, ha valaki az érzelmeire hagyatkozva, pusztán indulatból próbál akár cselekedni, akár utasítgatni őt. Ennek megfelelően nem vált közkedveltté klánjában, de a feladatait mindig lelkiismeretesen elvégzi.
Felszerelés:
5 kunai
10 Shuriken
10 Makibishi
1 Kusarigama (oldalán hordja)
2 speciális kampós kard, melyet saját maga készített (hátán keresztbe téve hordja)
5 különböző fémporokat és/vagy egyéb anyagokat tartalmazó kisebb táska (ezeket az övén hordja, mindegyiket külön jelölve, hogy mindig tudja, melyikben mi tartandó)
Toll, ceruza, és papír
1 kis könyvecske jegyzetekkel
1 hátizsák, melybe felszerelései, és egyéb hasznos tárgyak kerülhetnek, mint pl kaja. Igen, a kaja fontos. (ezt kicsikét leengedve hordja, hogy ne zavarja a két kardot előrántás közben)
1 kötél (kb 10 m hosszú)
1 damil (kb 20 méter hosszú)
1 lámpaolaj (fáklya készítéséhez, egy üvegben tárolja a táskájában)
Előtörténet: A nevem Aenbiki, és tagja vagyok egy közösségnek, amit gyakran a hátam közepére kívánok, és körülbelül annyira becsülök meg, mint a frissen falra festett fekáliát a helyi edzőterem oldalán.

Neeem, ez így nem lesz jó... Próbáljuk újra, egy kicsikét kevésbé szofisztikáltan!

A nevem Aenbiki, és tagja vagyok az elborult vadbarmok IQ-temetőjének, bár szívesebben lennék annak karbantartója is.

Hm...nem, ez se lesz így jó. Oké, akkor maradjunk a hivatalos, elfogulatlan, tényszerű dokumentációnál. Nem mintha képes lennék rá, de talán megér egy próbát.

A nevem Aenbiki. Uchiha Aenbiki. És az okkal rettegett Uchiha klán tagja vagyok.

Most hogy ezen túlvagyunk, akár haza is mehetnék, de úgy gondolom a történetem olvasói nem lesznek különösebben elégedettek, ha nem részletezem , és tálalom ki életemnek eddigi minden apró részletét. Dehát...ha belegondolunk, erre való egy napló, nemde? Szóval kezdjük a legelejéről.

A mendemondák, és egyéb szóbeszédek alapján egy kifejezetten háborús időszakban jöttem a világra. Anyám szerint mozgalmas napok voltak, apám szerint pedig dicsőségesek. Tizenévesként még valahogy nem sikerült rádöbbennem, hogy mi is akkora nagy dicsőség egymásnak halomra gyilkolásában a harcmezőkön, de apám szerint egy nap talán benő a fejem lágya, és megértem, mit is jelent Uchihának lenni. Ha már itt tartunk beszélhetnék is a szüleimről.
Apám Uchiha Kumomaru névre hallgat, és imádja kihangsúlyozni benne a családnevét. Büszke, és derék katona, de körülbelül eddig terjednek a pozitív tulajdonságai, bár ő biztosan másképpen látja ezt, csupán én vagyok túlzottan ignoráns, hogy mindezt észrevehessem. Nem egy gondoskodó apuka, és feltett szándéka, hogy egy napon majd híres, és büszke harcos lehessek, akitől joggal rettegjenek az ellenségeink, és istenítsenek az otthoniak. Akárcsak őt. Bár arra várhat.
Anyám már egy kicsikét érdekesebb figura, neki Uchiha Okkanai a neve, és...hát...elég "nagy neve" van. Ez alatt azt kell érteni, hogy még nem láttam nála izmosabb, és testesebb nőszemélyt. ha nem ismerném, és kedvelném alapjáraton, alaposan meggondolnám, hogy a közelébe merészkedjek. De szerencsére ő nem kifejezetten az a heves vérmérsékletű személy, akinek gondolná a családomból. Ja, és még valami. Az Uchihák kovács dinasztiájából való, tehát a teljes neve Uchiha Goukin Kikinzoku, de a többség csak Kiki-san néven szólítja. Mintha bármelyik pillanatban boszorkányként pattanhatna fel egy közönséges gallyseprűre, hogy aztán üzeneteket vigyen mindenfelé...
És persze vagyok én, ennek a két nem mindennapi egyéniség szerelmének makulátlan gyümölcse. De ez egyelőre még nem fontos. A lényeg, hogy, bár apám szeretné azt hinni magáról, hogy nagy múltú, nemes szülők sarja, valójában harcban kitűnni az Uchihák között szerintem körülbelül annyira sokatmondóan egyedi, mint egy Sharingan által lemásolható technika. A gyengébbek kedvéért: nem igazán. Anyám ezzel szemben már valóban, bizonyíthatóan nagy múltú ősöktől származik. A legendák szerint az Uchihák fegyvereitől rettegett sokáig az egész Tűz Országa, de még a környező nemzetek is szívesen tettek volna szert egy-egy selejtesebb darabra. Egyes családi mesék szerint az Uchihák legendás fekete tüze is a Goukin-ághoz köthető, bár erre nincs különösebb bizonyíték, és tudtommal az én szerető édesanyám sem tudja létrehozni. Tud azonban sok mást. Például fegyvereket, és páncélokat kovácsolni! És olyan erős szeretettel szorongatja ki belőled a lelket, hogy eszedbe se jut ellenkezni, ha aznap este zsizsikes bab lesz a vacsora, másfél hetes száraz kenyérrel. Hát igen...főzni például nem tud. De sebaj, itt jövök a képbe én!
A szüleim sok éven keresztül küzdöttek egymással annak érdekében, hogy egyedüli örökösükként az életemről dönthessenek. Természetesen az én véleményemre senki sem volt kíváncsi, de ez azt hiszem megszokott a közösségünkben. Nem kifejezetten értékelik a rendhagyó gondolkodásmódokat. Talán a közös ellenségeskedésük vezetett a későbbi válásukhoz, de ez csupán megpecsételte a sorsomat: egész gyerekkorom arról fog szólni, hogy kovács, vagy harcos lesz-e belőlem.
Szerencsére a vezetőség, a háború alatt ragaszkodott hozzá, hogy a kovácsok nemzetsége továbbra is megmaradhasson, mivel a folyamatos utánpótlásra igenis igény volt, a Fegyverkészítők Céhe pedig még nem állt rendelkezésére ennek a vidéknek. Ennek megfelelően megúsztam a korai korban történő elhurcoltatását a harcképes fiúknak, és, bár alapjáraton főként női tagjai lettek a Goukin-ágnak kovácsok, kivételek persze előfordulhattak. Ahogyan én is. Mindenesetre életem eddigi legnyugisabb éveit ironikus módon pont a háború alatt tölthettem el, mikor kovácsinas voltam anyám mellett. Persze ez se volt fenékig tejfel. A megszólítása szigorúan Kiki-sensei, a Nagyvonalú, hajnali négykor kelés, késő este lefekvéskor a kezemen gennyes kelés, de...na jó, fölösleges túlspiláznom, igazából kifejezetten élveztem. Voltak tök jó üresjáratok a munkában, amikor vagy a kovácsmesterség elméleti síkját élesíthettem, vagy pedig a ninjutsu alapjait sajátíthattam el. Igen, egy Uchiha még egy békés inasmunka alatt se menekülhet a ninják élete elől, de a mindennapokban is hasznosnak bizonyultak mindezek. És mi tagadás, szerettem munka közben is nézni, ahogy anyám a kovácsainkra jellemző különleges tűzkezelési eljárásokat, és színes lángokat használta, hogy eszközeit a leginkább megfelelőnek alkothassa meg.
De akárhogyan is alakult, imádtam ezeket az üresjáratokat, és az évek során rengeteket tanulhattam, és figyelhettem meg. Mindig is imádtam figyelni az embereket, hiába vetettem meg a családom tipikus tagjait. Figyeltem a mozgásukat, a beszédüket, és mindazt, amit maguk mögött hagytak. Gyakran készítettem ezekről magamnak jegyzeteket, és hozzá illusztrációkat. Elég korán megtanultam írni, és olvasni, hála anyám erőfezsítéseinek, és mikor apám látta, hogyan figyelem meg, és írom, rajzolom az embereket, azonnal tudta, hogy belőlem nagyon jó harcos válhat egy napon. Hogy hogyan is juthatott erre a következtetésre nem értettem, amíg jóval később, kovácsmesteri tanulmányaim hirtelen véget értek.
A háború hamarosan véget ért, nagyvonalakban megszilárdult a béke a Tűz Országában, és meg is alakult a Levelek Közt Rejtőző Falu, mely egy helyre tömörítette az ország ninja klánjait, hogy egy közös cél érdekében, szervezetten alakíthassák tovább országunk sorsát. Ez persze nem kifejezetten kedvezett harcos népségünknek, de annál inkább előtérbe hozta cseppet sem szerető édesapám politikai ambícióit. Habár folyamatosan támadta a vezetőség azon döntését, hogy elkerülhessem korai halálomat a harcmezőkön, hamarosan elég nagy befolyásra tett szert ő maga is, hogy egyrészt vezetőségi tag lehessen, másrészt pedig elszakíthasson anyámtól, törvényes keretek között. Bizony. Egy nap tradicionális öltözetbe érkezett drabális állatok jöttek, hogy elvigyenek. azt hiszem általában itt szokott az a jelenet jönni, ahol a szerető anya az életét adja gyermekéért, de nem így történt. Anyám szó nélkül beleegyezett az elhurcoltatásomba. Kár, pedig nagyon ragaszkodtam ahhoz a keresztgerendához.
Így hát pár évvel később, megkezdődhetett intenzív képzésem, a csöppet sem a kedvességükről híres tanítóim által. Természetesen különleges figyelmet fordítottak rám, hála jóatyámnak, és nem felejtették el megjegyeztetni a többi diákkal, hogy mennyire is semmirekellő alak vagyok, hogy csak ilyen korban kerültem ide. No persze én is megadtam nekik a magamét. Az például kifejezetten irritálta a tanáraimat, ha a "taneszközök" kondícióját firtattam, és az általuk használt fegyverekét. arról nem is beszélve, amikor kijavítottam, és kritikát adtam a saját mozdulataikra...Hú, attól mindig nagyon be tudtak pipulni. Minden egyes vérző orrot, kék foltot, és törött csontot megért. Mind a mai napig.
Meglepő módon nem tudtak sok dologba belekötni, taijutsuban nem voltam borzalmas, fegyverhasználatot mondjuk jobban preferáltam, a kusarigamával egész jól tudtam boldogulni. Társaim sokszor hülyéztek le, amiért ilyen bonyolultan kezelhető fegyvert akartam megtanulni kezelni. Nem lettem ugyan nagymester ezen a téren, de ha ninjutsuról esett szó... Észrevették, hogy nem csupán fogékony, de nagyon tanulékony is vagyok, ami a tűz elemű technikákat illeti. Fegyelmet soha nem tudtak nevelni belém, de a szorgalmamra soha nem lehetett panasz, bár ez nem gátolta meg őket benne, hogy szidalmak furcsa, és gyakran indokolatlan áradatát zúdítsák a nyakamba. De hiába az intenzív kiképzés, a jó eredmények, elismerést soha nem kaptam. Be lehet tudni az engedetlenségemnek, pofátlanságomnak, vagy éppenséggel az éles nyelvemnek, de azt hiszem inkább egy másik, jellegzetes probléma akasztotta ki az összes tanítómat: a Sharinganom nem volt hajlandó aktiválódni a szemeik előtt. Ez nagyon dühítette a tanáraimat, mivel bárhogy próbálkoztak, soha nem tudtak feldühíteni. Amennyire tanultam, a Sharingan az erős érzelmek hatására képes elérhetővé válni az Uchiháknál, már ha egyáltalán örökölte a képességet. Mikor már mindent tudtam, amit a korombeli tanulóknak tudni kellett, még mindig nem látták soha, hogy akár csak egyetlen egyszer is használtam volna a Sharingant. Ennek ellenére furcsa mód az elemzési fogékonyságomnak, és gyors gondolkodásomnak köszönhetően a legtöbb ellenfelemmel szemben tudtam boldogulni. Ha nem is tudtam felül kerekedni, gondoskodtam róla, hogy ne úszhassa meg áldozat nélkül drága, kedves ellenfelem, és gyakorlótársam.
És bármennyire is szórakoztató volt hülyét csinálni a generációk óta effektív tanítási rendszerükből, sajnos nem kerülhette el édesapám figyelmét se a Kekkei Genkaiom hiánya. Ez nem csupán a klán számára volt ciki, hanem számára is, elvégre az ő vére volnék, vagy mi. Azt hiszem tisztában volt vele, ha hagyja, hogy tovább tanuljak, azzal gyávának, és döntésképtelennek bizonyult volna a vezetőség többi tagjának szemében, ha viszont a fegyelmezetlenségem tovább fajul, akár ki is végezhettek volna. Ezt pedig nem hagyhatta, mivel akkor utód nélkül marad. Így hát egy kockázatos, de jelentős lépésre szánta el magát. Egy nyilvános, vezetőség előtti próbán volt szükséges bizonyítanom rátermettségemet. Ha ott aktiválom a Sharinganomat, vége a kiképzésemnek, és teljes jogú ninjaként mehetek a harcmezőkre. Ha nem...akkor addig püfölnek, amíg nem aktiválódik, vagy bele nem döglök. A vezetőség díjazta a megoldást, de nekik is volt egy feltételük. Apám ellen személyesen kellett megküzdenem, mivel neki is bizonyítania kellett hűségét a klán tradícióihoz.
Borzalmas éjszakám volt a megmérettetés előtt. Na nem mintha ideges lettem volna, de...na jó, egy picit talán ideges voltam, de ettől függetlenül tisztában voltam vele, hogy nem tudom aktiválni a Sharinganomat, leginkább azért, mert nem tudok feldühödni, másrészt pedig...mert nem akarom. Valamiért mindig is úgy éreztem, ha megjelennek a vörösben cikázó pöttyöcskék a saját szemeimen, azzal egy lépéssel közelebb kerülök ahhoz, ami egyáltalán nem akarok lenni. Egész végig, amíg kiképeztek, minden erőmmel azon voltam, hogy kimutassam az ellenállásomat egy olyan rendszerrel szemben, ami ellen nem győzhetek. De most, az igazság pillanata előtti napon...kételyeim támadtak. Nem akartam Sharingant, ugyanakkor...nem akartam meghalni sem. Azt hiszem ez utóbbi érthető. A szökés nem volt opció, bármennyire is büszke lehettem a teljesítményemre, nem voltam hozzá elég jó, ráadásul ki a fene akar épphogy háború végét járva szökött ninjaként boldogulni? Így hát tennem kellett egy elkeseredett próbálkozást: meg kellett próbálnom átverni az Uchiha vezetést.
Egész éjszakámba tellett, mire minden jegyzetemet át tudtam nézni, és be tudtam gyakorolni minden szükséges mozdulatot. Felkészültem minden tanárom mozdulatára, minden csapattársaméra, de arra nem számítottam, hogy a saját apám ellen kell küzdenem. Soha nem láttam még harcolni. Soha nem tudtam volna őrá felkészülni. Így hiába jelentem meg a Henge no Jutsut használva egy színlelten aktivált Sharingannal, nem hagyatkozhattam másra, mint a megérzéseimre, és az elemző képességeimre. De innen már nem volt visszaút, nem adhattam fel.
A harc meglepően sokáig tartott, mintha apám sejtette volna, mire készülök. Semelyik bíra nem szólt egy szót sem, miközben küzdöttem vele. Azt hiszem viszont egyetlen dolog lebuktatott: soha nem mertem apám szemébe nézni. No ez nem azt jelenti, hogy tartottam volna tőle, de a saját fajtámmal farkasszemet nézni harc közben? Nem vagyok komplett idióta...de egy másik Sharingannal rendelkezőnek annyira nem kéne rettegnie ettől, mint nekem, nemdebár? Sajnos miközben harcoltunk, bármennyire is felkészült voltam, egyik pillanatban a bírák megállították a versenyt, és kérték, hogy vegyem fel apámmal a szemkontaktust. Ha nem vagyok képes szembenézni egy klánbélivel harc közben nem tudom bizonyítani a rátermettségemet. Kénytelen voltam. Nem ismertem olyan genjutsut, amivel ki tudtam volna bújni ebből a slamasztikából, annyi eszem pedig nem volt korábban, hogy a Hengét úgy vegyem fel, hogy erre is gondoljak...öreg hiba, figyelnem kellett volna rá. Ennek köszönhetően apám bekeményített. Alig volt pár mozdulatnyi időm, de minden mozdulat egy bizonyos lépésre volt kihelyezve: hogy oda kerülhessen szemeivel közvetlen az arcom elé. Bele is estem a genjutsujába.
Odabent, az általa létrehozott illúzióban csak mi ketten voltunk. Beszélt hozzám. Közölte, hogy tudja, mire játszom, és ha így haladok, a halálomba fogok belefutni előbb-utóbb. Az egész tanács tisztában van vele, hogy Henge no Jutsut használva imitálom a Sharingant, és, bár meglepően jól reagálok, ezt nem tarthatom fenn örökké. Próbáltam visszaszólni, de sajnos nem tudtam, pedig ezernyi szitkot, és sérelmet vágtam volna a fejéhez. Persze a magam nyugodt, kimért módján. Nem éreztem haragot ugyanis apám iránt, csupán ugyanazt a megvetést, amit a többi klántársam felé. Mindenesetre...üzletet ajánlott nekem. Közölte velem, hogy segít nekem, elhiteti a bizottsággal, hogy aktiváltam a Sharinganomat, megúszom élve a küzdelmet, cserébe viszont engedelmeskednem kell minden egyes pisszenésének, minden egyes óhajának, sóhajának, elképzelésének. Az akaratom megszűnik, és őt fogom szolgálni. Vagy választhatom, hogy meghalok, de azzal nem csupán magamnak ártok, hanem neki is. Ki tudja, mit tesz anyámmal, ha én nem teljesítem az akaratát...Ekkor elgondolkoztam. Ez a gerinctelen, alávaló féreg zsarol engem, nem csupán a saját életemmel, de másokéval is! És még én vagyok pofátlan! A megvetésem apámmal szemben új szintre lépett, de volt mit megfontolnom, és átgondolnom, amíg apám az illúzióban tartott. Elhatároztam magam. Egyszer. Most az egyszer engedek. De nem neki, hanem a klánnak. Most az egyszer engedek a tanításaiknak, és annak, amit képviselnek.
Szemeimet lehunytam, apám pedig szinte nyert helyzetben várta, hogy mikor is mondok igent az ajánlatára. Szemeimet lassan felnyitva átadtam magam egy érzelemnek, mely már egy ideje ott tombolt bennem. Szemeim szinte azon nyomban átalakultak, apám legnagyobb meglepetésére. Ösztönből cselekedtem, és azt hiszem valahogy sikerült is kitörtnöm az illúzióból, bár egy pár napig még nem értettem, pontosan hogyan is. Mindenesetre apám meglepettsége hozzájárulhatott mindehhez. Az egész egy érdekes szenzációval járt számomra. Furcsa volt, de megértettem, miért váltak egyes társaim függőjévé a Sharingan használatának. Tényleg észbontó élmény használni. Olyan volt, mintha a korábbi figyelmem a sokszorosára nőtt volna. Több dolgot vettem észre, gyorsabban tudtam reagálni, és már alig okozott gondot apámmal a küzdelem. nem tudtam megverni...de nem veszítettem. És ezt pont elég volt számomra győzelemnek. A bírák állították le a küzdelmünket. Jelezték, hgoy elégedettek a teljesítményemmel, továbbá megdícsérték apámat a konfliktus brilliáns megoldásáért. Apám kitűnően színészkedett a vezetőség előtt, de tudtam, hogy csak azért nem váltja valóra a korábbi fenyegetését, mert ezzel az opcióval se járt rosszul. Ettől függetlenül tudtam, hogy az öreg nem fog hagyni nyugodni, de...én se jártam teljesen rosszul.
Mondjuk nem ez volt az utolsó, amikor használtam a Sharingant, és nem is hagyhattam még ott a kiképzést, mivel új tréningekre volt szükségem a Sharingan kezelése miatt, de már nem vetettem meg a használatát. Végtére is ez is csupán egy eszköz, amely a hasznomra válhat. De ettől függetlenül már teljes értékű férfinek számítottam, és végre oda mehettem, ahová akartam, saját keresetem volt, és még egy kis házat is kaptam az új rendelkezéseknek köszönhetően. Azt hiszem ezzel a harmadik opciómmal nem is jártam olyan rosszul. Egy kis ideig eltartott mondjuk, mire újra volt lehetőségem, és bátorságom anyám elé kerülni. Az első tockost követően már a csontjaim épsége miatt voltam kénytelen aggódni. Szegény ördög nehezen viselte, hogy már egy küldetésen is túl voltam, mire hajlandó voltam visszatérni hozzá, de miután vittem neki egy öklömnyi ametisztet, megbékélt. A kedvenc ásványának sosem tud ellenállni. Azóta gyakran megfordulok nála. Hiába volt jópár csapatvezetőm, tanulni egyiktől se nagyon tudtam, és nem is igazán jöttünk ki. Anyám viszont más tészta volt. Kötöttem vele is egy alkut. Én rendszeresen meglátogatom, ha ráérek, még be is segítek neki, cserébe viszont ő tanít engem. Sajnos elmondta, hogy nem nagyon keresik a szolgáltatásait, mióta a Falu megalakult, de nem is szeretné, ha a tudása kárba veszne, így belement, hogy legalább a tradícióit vigyem tovább.
Némi idő elteltével, anyám útmutatásai alapján sikerült összehoznom az én maszek kis kovácsműhelyemet a házam pincéjében, ahol a terveim, tapasztalataim, és sok-sok félresikerült próbálkozás végére sikerült kifejlesztenem azt a fegyvert, melyet igazán magaménak mondhatok. És, bár nagyon szívesen használom továbbra is a kusarigamámat, jelenleg másodlagos fegyverként használom az én újdonsült, és eddig megbízhatónak bizonyuló kampós kardjaim mellett. Sokrétűen hasznosíthatóak, és imádom őket.
Habár, még anyám nem iktatott be minden rejtelmébe a Nioubyouga-nak, egyelőre nem lehet okom panaszra. A kék lángommal olyan forró tüzet tudok szítani, mely rövid időn belül bármilyen fémet izzásig hevít. Tudok hideg tüzet alkotni, mely nem sért élő szervet, fehér lángjaim pedig képesek "kiégetni" a kisebb felszíni sérüléseket a bőrömből, és a húsomból. A Sharinganom segítségével jobb dolgokat tudok alkotni, mint valaha, többet is látok, és többet is tudok feljegyezni. Olyan hibákat veszek észre, amiket eddig még soha, és ezt anyám is értékeli. Bár tanulmányaim során megtiltotta a használatát. Elmondta, hogy ne is hagyjam, hogy más Uchiha megpróbálja leutánozni őket. Bár, ugyan nem tudnák leutánozni, mivel a módosított lángokhoz különböző anyagi komponensek is szükségesek, sokat tanulhatnak belőle, és odaveszik a tradíció. Ami pedig engem illet, szerinte sokkal jobb, ha megértem, és saját erőből tanulom meg, nem pedig "csalók trükkjeivel."
Azóta...már egyre jobban boldogulok az életemmel. Apámat ritkán látom, és mintha életemben először kezdenének jól alakulni a dolgaim. Még ugyan nem szólítanak Lángelme néven, de elismert shinobi vagyok, és, bár gyakran kénytelen vagyok otthagyni a csapattársaimat küldetés közben, hogy elvégezzem a feladatot, mert útban vannak, vagy feltartanak...Még mindig élek, boldogulok, és a szabadidőmben azt csinálhatok jóformán, amit akarok. Kell ennél több?
Vissza az elejére Go down
Hyuga Genzo
Admin
Hyuga Genzo

Hozzászólások száma : 279
Join date : 2012. Feb. 07.

Uchiha Aenbiki Empty
TémanyitásTárgy: Re: Uchiha Aenbiki   Uchiha Aenbiki EmptyHétf. Nov. 28, 2016 10:21 pm

Üdv!

Az előtörténetet Elfogadom! Azonban a különböző színű lángokat még át kellene beszélnünk. Javaslom, hogy a saját jutsu ötletelőbe dobd be mindazt, amit kitaláltál eddig!

Ha elkészítetted az adatlapot, akkor kezdhetsz játszani!

Kezdő Pénz: 10000ryp
Kezdő Chakra: 350
Kezdő technikák:
- Sharingan: alap szint
- Az alap E rangúak
- 10db D rangú technika
- 6db C rangú technika
- 3db B rangú technika


_________________________________________________
Amit én megígérek, azt vagy teljesítem, vagy elfelejtem.
Vissza az elejére Go down
 
Uchiha Aenbiki
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Naruto: Rise of the Ninja :: Karakterek :: Előtörténetek-
Ugrás: